A nyugati civilizáció asszonyait már rá kell beszélni a szoptatásra. Még akkor is, ha pedig a legtermészetesebb szülés hívei és bábákkal, otthon hozzák világra gyermekeiket. Pedig a szoptatásnál nincs semmi csodálatosabb kapcsolat baba és mama között.
Ideális esetben az újszülött életének első órájában édesanyja mellére kerül. Ez nem csak a bőrkontakt miatt lényeges, hanem azért is, mert ekkor jut hozzá a baba az első immunvédő anyaghoz, melyet e sötétsárga, sűrű folyadék hordoz a számára, és éppen az ő számára. A következő napok még az előtejjel telnek, aztán a szülés utáni harmadik-negyedik napon belövell az anyatej - a baba egyetlen szükséges étele, itala legalább féléves koráig. A gyerekeket hatodik hónaptól - de egyeseket háromhónapostól, másokat egyéves koruktól sem - érdekli a felnőtt étel is: szívesen esznek almát, sütőtököt, banánt, krumplit - ki mit - párolva, pürésítve. De az anyatej a baba egyéves koráig étrendjének bázisa. A gyerekek immunrendszere - szinte anélkül születnek - hatéves korukra épül fel. Az anyatej - amellett, hogy számukra a legfinomabb eledel - épp ezt építgeti, így nem lehet egy gyermeket túl sokáig szoptatni.
De a dolog egészségügyi hasznosságán és praktikumán túl (a mell mindig kéznél van, nem kell hozzá fertőtlenített cumisüveg, se babavíz, se pénzbe nem kerül, mint a tápszer) a baba-mama közti kötődést is megalapozza. Ha a pocaklakót simogatni, a magzatvizen át hozzá beszélgetni boldogság volt, akkor szorosan ölelni és érezni a bimbón apró, hullámzó nyelvecskéjét, ha lehet, még nagyobb boldogság, hiszen ez már interaktív kapcsolat.
És akkor még ott van a női öntudatot növelő funkció. Hiszen a tény, hogy hosszú hónapokon át képes az asszony életben tartani egy másik embert, pusztán a testével termelt nedűvel, ez legalább akkora biológiai csoda, mint a baba kihordásának és megszülésének képessége. Élje hát meg ezt az erőt mindenki, aki tudja, és ameddig tudja!
